Kis jóindulattal azt mondhatnám, hogy most így estvefele egy kicsit jobban vagyok. A reggeli ébredés az pocsék volt. Már régen fájt ennyire a fejem. Már régen voltam ennyire másnapos. Ittunk tennap este, nem keveset, nem lassan. Már megint úgy ittunk, mintha muszály lett volna. mintha életünkből már csak napok, vagy csak órák lennének hátra. Megállapítottuk, hogy mostanában zombivá isszuk magunkat. Kifejezéstelen arc, beszűkült pupillák, akutt kordinációs és artikulációs problemák. De megérte. Vagy mégsem? Majd lesz ennek böjtje, valamikor. De néha kell, havonta monjuk egyszer! Ahogy a székely is mondja, havonta egyszer meg kell halni, hogy bele ne dögöljünk az életbe. Ehhez próbálom tartani magamat. Csak jó lenne egyszer már be is tartani, hogy valóban csak havonta egyszer. Kész vagyok még mindég, és hivatalosan ma is kéne mennem. De nem fogok. Ez természetesen nem biztos!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.