Ma temetésen voltam. Sosem szerettem temetésre járni. Nekem kicsit álszent dolognak tűnnek a magyar temetések. A pap beszédet tart. Imádkozik. Énekel. A miatyánkat még páran elmormolják. Az emberek többsége - városiak - nem él olyan vallási mámorban, mint tették azt több száz évvel ezelőtt. A mai vallások többségét meghaladta a kor. Hitre szüksége van az embernek. Mindenkinek. Ha nem is látjuk be, az egész világunk, minden egyes cselekedetünk a hitre épül. Ha gazdaságilag nézzük a dolgot, mindenki valamilyen hit alapján vesz, vagy ad el valamit, köt szerződést. Ha bármit teszünk, feltételezzük annak eredményét magunkra nézve - eső lesz, viszek magammal esernyőt, mert azt hiszem, hogy eső lesz, és nem akarok megázni.
Maga a temetés, amiért teccet, tünjék is ez most bármennyire is obszcénnak, az az, hogy a hozzátartozók sírtak, feleség és lánya. Teccet ez a sírás, mert őszinte volt. Szívből jött. Nem azért, mert most kell. Hanem azért, mert fájt, szívből fájt, hogy egy szerettüket elvesztették. Nem megjátszott volt. Olyan pillanat, amikor senki, és semmi nem fontos, csak mi, csak a mi saját fájdalmunk. A veszteség, hogy elvesztettünk valakit, aki fontos, talán a legfontosabb volt az életünkben.
Miért nem ilyen őszinte minden pillanatunk az életben? Miért kell szerepet játszanunk. Miért akarunk mások lenni, mint amik, mint akik vagyunk. Becsapjuk saját magunkat, azért, mert azt hisszük, hogy másoknak így jobban megfelelünk. De miért akarunk másnak megfelelni? Az élet túl rövid ahhoz, hogy komolyan vegyük azt. Hisszik a katolikusok, hogy létezik mennyország, mégis vétkeznek, nap mint nap. Miért nem akarunk megfelelni magunknak? Csak magunknak? Miért nem állít fel mindenki magának saját 10 parancsolatot? Miért ne lenne mindez elég, ha azt feltételezzük, hogy mindenki szeme előtt a jó lebeg? Ha mindenki felállíthatná a maga 10 parancsolatát, azon kitétellel, hogy egyik pont sem lehet negatív töltetü, s csak jó hiszemben járhat el, mi lenne a leggyakoribb kívánság???
Napokban beszélgettem egyik kedves vendégemmel, értelmesebbig fajta, pedig jogon tanul. Valahogy elő jött Bill Gates neve, aki hetente egyszer legalább eszik hamburgert valami kis állva pofázós helyen. Megállapítottuk, valószínüleg mindezt azért teszi, mert szereti. Kicsit tovább beszélgetve, felvetődött, hogy a világ leggazdagabb embere számára mi különbség lehet egy hamburger, és a libamáj között. Nekem a hamburger elérhető közelségben van, a libamáj már majdhogynem fájdalmasan drága. B.G-nek viszont, nem okoz problémát, hogy libamájat egyen mindennap. Számára a két termék költsége nem releváns, alapvetően semmiben nem releváns. Számára nem létezik presztízs termék...
na most lefekszem elaludni
folyt köv...
ennek nem lesz folytatása. elfogyott az ihlet. majd egyszer, amikor megint ilyenem lesz
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.